Érzékelés Workshop
Az intuíciót alapvetően beleérzésként vagy belső hangként definiáljuk a hétköznapokban, de sokat nem beszélünk róla, pedig ennél jóval többről van szó. A kulcs maga az érzés, ami ilyenkor felbukkan bennünk, viszont ezt gyakran lekorlátozzuk mindennapi szituációkra. Én szeretek az intuícióra úgy tekinteni, mint egy érző életstílusra, ahol a kapcsolódás által mélyebb szinteken értjük meg önmagunkat és a világot.
Mikor az intuícióval dolgozunk, akkor valójában az érzés képességével foglalkozunk. Érezni Önmagadat, a Világot vagy éppen a körülöttünk lévő történéseket. Én úgy gondolom, hogy a Tarot Kártya azért is kezd egyre nagyobb népszerűségnek örvendeni, mert remek szimbólumvilága és önismereti rendszere mellett segít összekapcsolni egyfajta mélyebb megértéssel és bizonyossággal.
hogyan történik mindez?
A Workshopon a szimbólumok világán keresztül ismerjük meg saját szimbólumrendszerünket és fejlesszük intuíciónkat. Sokszor hangzik el, hogy a Tarot Kártya valójában az intuíción alapszik és semmi köze a lapok jelentéséhez. Ez valahol igaz, valahol nem, ugyanis a lapok és szimbólumok jelentését, felépítését megismerve olyan eszköztárat kapunk, amit remekül tudunk alkalmazni intuitívan az önismeretben.
Ez a folyamat abban más, hogy bár itt is a Tarot (és Symbolon) kártyára épül az anyag, csak a szimbólumokat használjuk és intuitívan ismerjük meg általuk a lapok mélyebb jelentését. Ez segít abban, hogy elkezdjük önsegítő módon használni a tarotot és később akár más kártyákat is, így stabil alapokat kiépítve saját, intuitív rendszerünknek.
A alkalmak három nagyobb blokkból épülnek fel, amik több témát foglalnak magukba. Ennek a célja az intuíció és az érzés fejlesztése, illetve a szimbólumok önsegítő használata és energetikai rendszerünk ismerete. Rengeteg gyakorlati elemmel van kiegészítve minden alkalom, hogy ez valóban egy olyan tudás legyen, ami később alkalmazható és segítségünkre válhat a hétköznapokban, illetve elérhetővé teszi az önismeretet.

I. Szimbólumok világa és a kártyák
- Szimbólumok ismerete és kártyák felépítése,
- Kártyák és szimbólumok intuitív értelmezése az önismeretben,
- Személyes szimbólumrendszer felépítése a gyakorlatban,
- Saját kirakások értelmezése, önsegítés a kártyákkal.
Az első alkalmakon megismerkedünk a szimbólumok világával és jelentésével, amihez a résztvevők kapnak egy összefoglalót is, amiben az összes tarot kártyán található szimbólum jelentése és önismereti minősége megtalálható.
Ezután a személyes szimbólumrendszerünk megismerésén dolgozunk, illetve mélyítjük a lapok értelmezését az önismeretben. Mindezt gyakorlatokkal és meditációkkal támogatva. Az alkalmakon Symbolon kártyával is dolgozunk a Tarot mellett.
II. Energetikai rendszerünk felépítése és a kártyák
- Csakrarendszer felépítése és kapcsolata kártyákkal, ősminőségekkel,
- Bennünk lévő energetikai blokkok, feltérképezése, a kártyákban megjelenő blokkokhoz való kapcsolódás,
- Vizualizációs gyakorlatok és tisztító, oldó technikák, önsegítés a kártyákon keresztül.
A második részben elmélyítjük az első alkalmon megalapozott dolgokat és összekapcsoljuk energetikai rendszerünk felépítésével, megismerésével. Az egyes energetikai központjainkban lévő elakadások gyakran megfoghatatlannak tűnnek, illetve a kártyában megjelenő blokkok oldásához nincs eszközünk.
Ezen az alkalmon az a cél, hogy összekössük energetikai rendszerünket a kártyákkal és az archetípusok, ősminőségek, szimbólumok által mélyebb megértéssel kapcsolódjunk saját folyamatainkhoz. Továbbá megismerkedünk a hetes csakrarendszerrel és az egyes csakrákhoz tartozó önsegítő gyakorlatokkal hozzuk át a gyakorlatban is alkalmazható tudássá az eddig hallottakat.
III. Kollektív energiák és másokkal való kapcsolódás, érzékelés
- Energetikai terünk, auránk felépítése és ismerete,
- Kapcsolódás saját terünkkel és szimbólumvilágunkkal,
- Másokkal való kapcsolódás és intuitív érzékelés,
- Intuíciót fejlesztő gyakorlatok és rutinok.
Talán a harmadik etap a legnehezebben megfogalmazható. Itt már szinte teljesen a gyakorlati alkalmazásról van szó, ahol fontos szerepet kap saját érzékelésünk megtartása emberi kapcsolatainkban.
Az eddigieket kiegészítve, a csakrarendszer után megismerkedünk energetikai terünk (auránk) felépítésével is, illetve intuíciót fejlesztő gyakorlatokkal és a mindennapokba könnyen beilleszthető rutinokkal is foglalkozunk.
Kiknek ajánlom?
Tudom, hogy milyen, mikor a kártyák leírt jelentése alapján szeretnénk elemzést készíteni magunknak, de valahogy nehezen tudunk kapcsolódni a lapokkal és a rajta lévő szimbólumokkal. Mivel a workshop nem a jelentésekre épül, ezért egy teljesen más rendszerrel fogunk kapcsolódni a saját elemzési stílusunkhoz, így egyaránt ajánlom azoknak ezt az utazást, akik még soha nem találkoztak kártyával, illetve azoknak is, akik már ismertek a tarot világában, de szeretnék fejleszteni szimbólumérzéküket és intuíciójukat.
Teljesen az alapoktól kezdjük energetikai rendszerünk megismerését és intuíciónk fejlesztését is, aminek célja szintén az önsegítés. Tehát összefoglalva, azoknak ajánlom ezt a workshopot, akik szeretnék a gyakorlatban önsegítésre és önismeretre használni a szimbólumokat, kártyákat és fejlesztenék érzékelésüket, illetve az önmagukkal való kapcsolódást.

Helyszín és Részletek
A Workshopon résztvevők minden témához külön jegyzetet és meditációkat kapnak, amik támogatják az otthoni gyakorlást, illetve ez kiegészül egy szimbólumtárral is, amihez tartozik munkafüzet, ezeket ismertetni fogom az alkalmakon.
Mivel itt egy csoportos folyamatról van szó, ezért nagy hangsúlyt fektetek az összetartó energiára és a teljesen biztonságos, fejlődést támogató térre.



- A helyszínt Budapestben belül a Kamdeva stúdió fogja biztosítani, ami egy nagyon különleges, megtartó térrel rendelkező hely.
- 2023. November 4., 5., 11.
- 9:00 - 17:30
- A workshopot finom falatkák és rágcsák, illetve az energiamunkát segítő, őszies teakeverékek is támogatni fogják.
- A helyek száma limitált, maximum 4 fő.
-
A program támogatói ára: 100.000 Ft
Támogatói ár, azok részére, akik nem tudják megengedni maguknak a rendes árat: 75.000 Ft
Részletfizetésre van lehetőség. Nagyon köszönöm, ha támogatod a munkásságomat a teljes árral, de ha nagyon szeretnél jönni és úgy érzed nem tudod megengedni magadnak, bátran élj a kedvezményes lehetőséggel.
A helyedet a jelentkezést követően 15.000 Ft előleggel tudod biztosítani, ami a workshop előtti 1 hétben történő lemondás esetén nem térítendő vissza. Bármilyen további kérdés esetén keress bizalommal.
Szeretettel Várlak,
Dia